Hahóóó! Szia, hát, szóval, örülök, hogy megismerhetlek! Nagyon. Bemutatkoznék: a nevem Fehér Petúnia. Ugye? A szüleim jól kiszúrtak velem - szépen szólva -, de így, a 16 felé közeledve, igyekezve, serény unikornisként vágtatva, kezdem megkedvelni ezt a nevet. Egészen művészi, nem? Már-már lírainak hat, mikor meghallod, igaz? Mondd, hogy igaz, kérlek! Jó, hagyjuk... Szóval ott tartottam, hogy Fehér Petúnia vagyok - neked csak Nia -, nem rég ballagtam el, és vettem fájó búcsút az édes általános éveimtől, ezzel kezdetét vévén a még - számomra - ismeretlen gimnáziumi esztendőknek. (El sem, hiszem: eszembe jutott egy szinonima az év szóra!) Alig várom a megmérettetéseimet a Kounellis Anasztázia gimnáziumban, illetve mégsem, ajj... én komolyan próbálok pozitív és ambiciózus lenni - meg a többi -, mégse megy (mint látod). Nem akarok hülye új sulit, persze biztos sok új dolgot tapasztalhatok meg, új irritáló gőzgombócokat ismerhetek meg, akik mindenen felkapják a vizet, de nekem ehhez semmi kedvem sincs! Egyszerűen csak szeretnék elrepülni egy puha, kényelmes, lusta rózsaszín felhőcskén a naplementében, közben hallgatva a delfinek lubickolásának zaját az alattam elnyúló tengerben. Kicsit néha álomvilágban élek, na és? Másoknak muszáj kiakadniuk mindenen? Igen, én ilyeneken fantáziálok, nem a számokon, a jegyeimen, az érettségin, az elkövetkezendő ötven évemen. Tudom, így csak szar munkát kaphatok, szar élettel, de vállalom, ha a mának élhetek és szárnyalhatok. Ábrándok, hiú ábrándok. Ó, fiatalság mi az? Elszáll hamar, eltűnik, akár egy szivárványos buborék a rózsabokorban. Akkooooooooor (megszámoltam: 9 o-val) kanyarodjunk felém. Igazán felém. Ha őszinte akarok lenni, az első ami eszembe jut magamról nem az, hogy egy gyökér nevet (Ha-ha, értitek a viccet, gyökér, höhö, gyö...nem? Nem. Oké.) kaptam. Az a legmeghatározóbb, hogy az én látásom különleges. A pupillám csak a pasztell színeket érzékeli. Nem kell halálosan komolyan venni, deee.... Pasztell ruhák, pasztell cipők, pasztell ékszerek, pasztell kiegészítők, pasztell körmök, pasztell rúzsok, pasztell, pasztell, minden (!), ami pasztell, az az enyém, értve? Gondolom, annyira nem fogsz komolyan venni egy pasztell ruhás porcelánbabát, de figyelmeztetlek, a körmeim elég hosszúak!
Most mennem kell! Ha nem tetszik az első bejegyzésem, akkor toporogj máshol, vagy lesújtalak a kawaii energiáimmal, eheheh.
Vattacukor nektek: Nia
